"Aki kifelé néz, álmodik, aki befelé néz, felébred"

C. G. Jung

Meditálni, megnyílni magunknak kicsit olyan, mint lelépni a padlóra festett vonalról. A megszokásból, a rutinból, ahol a padló szimbolizálja félelmeinket, jelentéseinket a belső tereinkről, szorongásainkról. Ezek néha túlontúl valóságosnak hatnak, ezért nem merünk lelépni a vonalról, kilépni a rutinból. A vonal a tanult tudásunk-gondolataink a biztonságról. A valódi belső biztonságunk, sokszor tágasabb és szabadabb járást engedne a világban.

A vonalról úgy tanultuk, hogy az a biztonság. Ahhoz, hogy ne lássuk a padlót, félhomály kell, ezért félünk „felébredni” (befelé nézni). A kellemes félhomályban a vonalat jól látjuk, de a padló rejtve marad. Félünk, hogyha lelépünk, leesünk; félünk, hogyha felkapcsoljuk a villanyt, meglátjuk a borzongató mélységet.

Mindenkinek mást jelent a „padló”: vannak ösztönös, egzisztenciális félelmeink, például a halálfélelem, és tanult félelmeink: félelem attól, hogy senki sem szeret, félelem attól, hogy értéktelen vagyok és nincs helyem a világban, és a legnagyobb félelmünk, hogy elveszítjük a kontrollt félelmeink felett, elveszítjük a nehezen megszerzett egyensúlyunkat.

Sok-sok hiányunk, negatív tapasztalatunk, családi (és tágabb) történelmünk szüli a félelmeink mélység-dimenzióját. Ez természetes, de ha túl erős a félelem, akkor nem merünk szabadon lépni, vagyis szabadon dönteni sorsunk felett.

A meditáció megtanít arra, hogyan figyelj, hogy ne a vonalat nézd, hanem próbáld érezni a talajt a talpad alatt: mi is adja az igazi belső biztonságot. Megtanít arra, hogy valójában tágasabb a világ, nem halsz bele, ha lelépsz a vonalról és engeded megjelenni a szorongásodat, vagy bármilyen érzésedet. Megtanít engedni, hogy a lelked észlelje, elfogadja és feldolgozza az érzelmi eseményeket, a maga módján, a maga tempójában.

Persze jó, ha barátok vesznek körül, amikor megengeded a változást, mert lehet, hogy a nagyobb tér ijesztő lesz eleinte: ezért nagyon jó csoportban meditálni.