Bár időszakosan meditáltam szimbólumterápiás kiképzésem részeként, ez csak egy egzotikus kalandnak számított az életemben, és csak rövid ideig tartott. A tudatos jelenlét, amellyel szintén a pszichoterápiás képzésem keretén belül találkoztam, többet kért az eddigieknél: azt, hogy jelen lehessen a hétköznapjaimban.
Ez meglepően nehéz feladatnak bizonyult: vagy egyszerűen elfelejtettem gyakorolni, vagy, ha az ülőgyakorlatokat csináltam, idegesített, hogy csak ülök, és nem csinálok semmi hasznosat. De az oktatóm csak mondta és mondta, hogy: „ha jönnek a kritikus gondolatok vagy a sürgetettség érzése, az teljesen rendben van, de ezek csak gondolatok, térj vissza az észleléshez”. Ne hagyd abba, csak csináld, ne várj a katarzisra! (vagy a sült galambra). Közben rájöttem, hogy mennyi mindent nem csinálok, csak azért, hogy elkerüljem a kellemetlen élményeket. Mennyire nem foglalkozom azzal, hogy mire is lenne valójában szükségem, és a körülöttem állóknak. Csak szaladok a mókuskerékben és panaszkodom, hogy semmire nincs időm….
Az, hogy mégis kitartottam, amiatt történhetett, hogy ezzel a módszerrel lehet „üzletelni”,és nem kíván többet, mint napi húsz-harminc percet. Nagyon sokféle meditációs technikát kínál (némelyiket séta vagy pl. mosogatás közben is lehet végezni), amit személyessé tudok varázsolni. Tényleg olyan, mint egy igazi társ. Ehhez persze hasznos volt, hogy a kurzusok alatt megtanultam, hogy mi is az irányított figyelem. A másik dolog, ami segített, hogy állandó helyet találtam „neki” az életemben, és mintha ezzel magamnak is helyet találtam volna!
Így immár 5 éve meditálok naponta, társammá vált a módszer, és bekövetkezett a varázslat: most már tényleg több időm van, a tudatos jelenlét nem elvett, hanem hozzátett az életemhez! Jut idő a mindennapos mozgásra, többet vagyok jelen a családommal, és még a napi kis haszontalanságok is beleférnek, mint amilyen egy-egy szórakoztató film megtekintése.
Mi az, ami ehhez kellett? Egy-két eddig át nem gondolt lehetőség észrevétele, és olyan döntések meghozatala, amiket addig halogattam. Az életem a saját életemmé vált, még akkor is, ha továbbra is vannak olyan nehézségeim, melyeken nem tudok változtatni.
Summa summarum, nekem a tudatos jelenlét ezt jelenti: ha többet vagyok jelen önmagamnak, többet leszek jelen azoknak is, akik fontosak számomra. Jobban észreveszem a kis lehetőségeket is, jobban hálát adok a kis dolgokért, örömökért. A kapcsolat önmagammal kihat a kapcsolataimra másokkal, a világgal.
Milyen is a tudatos jelenlét? Teljes figyelmünkkel benne lenni az adott pillanatban. A tudatos jelenlét emellett figyelmes jelenlétet jelent. Milyen szép is a magyar nyelv! Valakire akkor mondjuk, hogy figyelmes, ha odafigyel a kis apró részletekre, és megjegyzi, ami kedves nekünk, fejében tartja a névnapunkat. Ilyen egyszerű: kicsit többet figyelni magunk és mások érzelmi szükségleteire, és kevesebbet rágódni felesleges dolgokon. Jobban észrevenni a körülöttünk lévő világ apró szépségeit, örömeit. Átadni magunkat a nyitott és éber figyelemnek, akár a fülünkkel, akár a szemünkkel, akár mozgás közben, akár a testünkre figyelve. A figyelmes jelenlét éber, mert nem veszíti el az irányt, képes visszatérni elkalandozó gondolatainktól az eredeti fókuszhoz. Tudatos, mert újból és újból vizsgálódásra késztet, hogy cselekedeteinket ne a reflexeink (rossz szokásaink, hirtelen haragunk, halogatásaink, pótcselekvéseink), hanem szabad döntéseink irányítsák.
