Hogyan lett a mindfulness módszerből mindennapi társ?

Hogyan lett a mindfulness módszerből mindennapi társ?

Bár időszakosan meditáltam szimbólumterápiás kiképzésem részeként, ez csak egy egzotikus kalandnak számított az életemben, és csak rövid ideig tartott. A tudatos jelenlét, amellyel szintén a pszichoterápiás képzésem keretén belül találkoztam, többet kért az eddigieknél: azt, hogy jelen lehessen a hétköznapjaimban.

Ez meglepően nehéz feladatnak bizonyult: vagy egyszerűen elfelejtettem gyakorolni, vagy, ha az ülőgyakorlatokat csináltam, idegesített, hogy csak ülök, és nem csinálok semmi hasznosat. De az oktatóm csak mondta és mondta, hogy: „ha jönnek a kritikus gondolatok vagy a sürgetettség érzése, az teljesen rendben van, de ezek csak gondolatok, térj vissza az észleléshez”. Ne hagyd abba, csak csináld, ne várj a katarzisra! (vagy a sült galambra). Közben rájöttem, hogy mennyi mindent nem csinálok, csak azért, hogy elkerüljem a kellemetlen élményeket. Mennyire nem foglalkozom azzal, hogy mire is lenne valójában szükségem, és a körülöttem állóknak. Csak szaladok a mókuskerékben és panaszkodom, hogy semmire nincs időm….

Az, hogy mégis kitartottam, amiatt történhetett, hogy ezzel a módszerrel lehet „üzletelni”,és nem kíván többet, mint napi húsz-harminc percet. Nagyon sokféle meditációs technikát kínál (némelyiket séta vagy pl. mosogatás közben is lehet végezni), amit személyessé tudok varázsolni. Tényleg olyan, mint egy igazi társ. Ehhez persze hasznos volt, hogy a kurzusok alatt megtanultam, hogy mi is az irányított figyelem. A másik dolog, ami segített, hogy állandó helyet találtam „neki” az életemben, és mintha ezzel magamnak is helyet találtam volna!

Így immár 5 éve meditálok naponta, társammá vált a módszer, és bekövetkezett a varázslat: most már tényleg több időm van, a tudatos jelenlét nem elvett, hanem hozzátett az életemhez! Jut idő a mindennapos mozgásra, többet vagyok jelen a családommal, és még a napi kis haszontalanságok is beleférnek, mint amilyen egy-egy szórakoztató film megtekintése.

Mi az, ami ehhez kellett? Egy-két eddig át nem gondolt lehetőség észrevétele, és olyan döntések meghozatala, amiket addig halogattam. Az életem a saját életemmé vált, még akkor is, ha továbbra is vannak olyan nehézségeim, melyeken nem tudok változtatni.

Summa summarum, nekem a tudatos jelenlét ezt jelenti: ha többet vagyok jelen önmagamnak, többet leszek jelen azoknak is, akik fontosak számomra. Jobban észreveszem a kis lehetőségeket is, jobban hálát adok a kis dolgokért, örömökért. A kapcsolat önmagammal kihat a kapcsolataimra másokkal, a világgal.

Milyen is a tudatos jelenlét? Teljes figyelmünkkel benne lenni az adott pillanatban. A tudatos jelenlét emellett figyelmes jelenlétet jelent. Milyen szép is a magyar nyelv! Valakire akkor mondjuk, hogy figyelmes, ha odafigyel a kis apró részletekre, és megjegyzi, ami kedves nekünk, fejében tartja a névnapunkat. Ilyen egyszerű: kicsit többet figyelni magunk és mások érzelmi szükségleteire, és kevesebbet rágódni felesleges dolgokon. Jobban észrevenni a körülöttünk lévő világ apró szépségeit, örömeit. Átadni magunkat a nyitott és éber figyelemnek, akár a fülünkkel, akár a szemünkkel, akár mozgás közben, akár a testünkre figyelve. A figyelmes jelenlét éber, mert nem veszíti el az irányt, képes visszatérni elkalandozó gondolatainktól az eredeti fókuszhoz. Tudatos, mert újból és újból vizsgálódásra késztet, hogy cselekedeteinket ne a reflexeink (rossz szokásaink, hirtelen haragunk, halogatásaink, pótcselekvéseink), hanem szabad döntéseink irányítsák.

Dr. Schmidt Judit

Pszichiáter szakorvos, pszichoterapeuta szakorvos jelolt, mindfulness tréner

Az orvosi egyetem elvégzése után 12 évig kórházi pszichiátriai és addiktológiai osztályokon dolgoztam. Munkám során számos, nehéz helyzetben lévő emberrel találkoztam, akik igényelték, hogy az aktuális gyógyszeres tüneti terápia mellett vagy helyett, valami mélyebb, áthatóbb változás történjen az életükben, mely az autonómiájuk növekedése felé hat, és ez az, amit a pszichoterápia – oki terápiaként – elősegít. Egyre inkább a pszichoterápia felé orientálódtam. Jelenleg az egyéni terápiák mellett csoportos terápiákat vezetek, melyekben kognitív terápiás és a tudatos jelenléten (mindfulness) alapuló technikákat tanítok

Bővebben

ÚJDONSÁGAINK

Vess véget a szorongásnak! - Online csoport  - ABC Pszichoterápia

Vess véget a szorongásnak!
2024. április 19-től

Ha hónapok vagy évek óta szorongásos rosszullétek fogságában érzed magad, itt az ideje a változásnak!
Neked hoztuk létre azt a 6 alkalmas online csoportfoglalkozást, amelyben megtanulhatod, hogyan építsd le az egész életedet hátráltató szorongást a kognitív viselkedésterápia eszközeivel.

Online tudatos jelenlét (Mindfulness) csoport indul 2022. május 26-tól - ABC pszichoterápia

Tudatos jelenlét (MBCT)
2024. április 12-től

Csatlakozz mindfulness (MBCT) csoportunkhoz, hogy megtapasztald, mit jelent a tudatos jelenlét.
Olyan technikákat sajátíthatsz el, amelyek segítenek az önismeret növelésében, a stressz csökkentésében, a depresszió és egyéb érzelmi problémák kezelésében vagy megelőzésében, valamint a viselkedés tudatos irányításában.

Érzelmi intelligencia a munkahelyen Workshop - ABC Pszichoterápia

Érzelmi Intelligencia a Munkahelyen - Workshop
2024. április 26-tól

Fedezd fel az érzelmeid erejét az Érzelmi Intelligencia a Munkahelyen workshopunkkal!
Készen állsz arra, hogy átalakítsd a munkahelyi és személyes kapcsolataid, könnyebben megbirkózz az élet kihívásaival, és önmagad és mások mélyebb megértésével kezedbe vedd az érzelmeid irányítását? Jó helyen jársz!